Községek Magyarországon
fejlec

Pázmánd község

Adatok

Régió: Közép-Dunántúl
Megye: Fejér megye
Kistérség: Gárdonyi kistérség
Lakosság: 2026 fő
Terület: 27.14 km2
Népsűrűség: 74,65 fő/km2
Rang: község
Körzet hívó: 22

Fekvése

Fejér megye közepén, a Velencei-hegység keleti nyúlványai alatt, az M7 (autópálya) közelében fekvő település. Kápolnásnyék 7 km, Nadap 6 km, Pákozd 14 km, Baracska 10 km, Csákvár 23 km, Martonvásár 13 km távolságra található.

Története

Pázmánd és környéke már ősidők óta lakott helynek számít, amit a területén feltárt kora vaskor-ból származó temető leletei, s az itt átmenő római hadiút, és római kori település nyomai is bizonyítanak.

A falut és környékét még I. István király adta Hontnak és Pázmány-nak, az államalapítás idején, akiknek e környék lett nyári szálláshelye, s a későbbiekben itt alakult ki a mai falu is. Hont és Pázmány, a későbbi Hont-Pázmány nemzetség megalapítója, s róluk vette nevét a település. A tatárjárás idejéből a településről írásos emlék nem maradt fenn, az 1500-as évekről azonban már fennmaradt néhány adat: a Székesfehérvár-ról kivonuló török csapatok útjába eső települést a törökök templomával együtt felégették, s az csak a XVIII. század elején népesedett újra, nagyrészt szlovák telepesekkel.

1517-ben Pázmánd a Buzlay családé és Buzlay Mózes Katalin nevű leányáé volt.

1593-ban a baracskai Pálffyak kapják adományba.

1637-ben a Pálffy család,-tól Jakussics György vásárolta meg, és még ez évben a komáromi jezsuitáknak adományozta, akik itt templomot és kastélyt építettek. Első templomukat a törökök elpusztították, de az a falu lakosainak segítségével újra felépült.

1700-as évek közepén Mária Terézia a falut Kempelen János generálisnak adományozta, kinek a falu – II. József nek 1782-ben a szerzetesrendek feloszlatásáról hozott rendelete után – végleg tulajdonába került.

Kempelen János halála után fiáé Kempelen Nándor-é, majd Imréé lett.

1800-as években a Lyka család vásárolta meg. ©

Források

Borovszky S., Győrffy György.

Nevezetességei

  • Katolikus templom – 1688-ban a törökök felgyújtották, de a jezsuiták újjáépítették.
  • Jezsuita rendház épülete – Ma iskola működik benne.
  • Nepomuki Szt. János szobor.
  • Tájház.
  • Vizimalom.

Következő községek

Pázmándfalu | Pécel | Pecöl | Pécs | Pécsbagota | Pécsdevecser | Pécsely | Pécsudvard | Pécsvárad | Pellérd | Pély | Penc | Penészlek | Penyige | Pénzesgyőr | Perbál | Pere | Perecse | Pereked | Perenye | Peresznye | Pereszteg | Perkáta | Perkupa | Perőcsény | Peterd | Péterhida | Péteri | Pétervására | Pethőhenye | Petneháza | Petőfibánya | Petőfiszállás | Petőháza | Petőmihályfa | Petrikeresztúr | Petrivente | Piliny | Pilis

További községek

Tiszaeszlár | Endrőc | Örkény | Mikebuda | Annavölgy | Tengeri | Zákányszék | Kercseliget | Tahitótfalu | Zemplénagárd | Laskod | Martonvásár | Edve | Felsőegerszeg | Veresegyház | Bakonycsernye | Kecskemét | Bábolna | Tiszanána | Dombrád | Nagycenk | Pécel | Pálfa | Szakony | Garé | Tornaszentjakab | Erzsébet | Szalafő | Kaposgyarmat | Tótkomlós | Csővár | Somogyapáti | Kálmáncsa | Baja | Ambrózfalva | Répcevis | Vajszló | Hács | Bóly | Lasztonya | Pilis | Nemessándorháza | Döge | Erdőbénye | Markaz | Magyarnándor | Alsószuha | Áporka | Kispalád | Árpádhalom